Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. A király

2010.04.12

10. A király


      Ez a 325-ös, 326-os, 327-es, 328-as, 329-es és 330-as kisbolygók vidéke volt; a kis herceg tehát azzal kezdte, hogy sorra látogatta őket, foglalkozást keresni, meg művelődni is.
     Az elsőn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy nagyon egyszerű, de méltóságteljes trónuson ült.

     - Hohó! Itt egy alattvaló! - kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.
     "Hogyan ismerhet meg - gondolta magában a kis herceg -, ha még soha életében nem látott?"
     Nem tudta, hogy a királyok szemében a világ fölöttébb egyszerű: minden ember alattvaló.
     - Gyere közelebb, hogy jobban szemügyre vehesselek - mondta a király, és nagyon büszke volt rá, hogy végre valaki fölött királykodhatik.
     A kis herceg körülnézett, hová ülhetne le, de a bolygót mindenestül beborította a pompás hermelin palást. Állva maradt hát, és mert fáradt volt, ásított egyet.
     - Az etikett megtiltja, hogy a király jelenlétében ásítsanak - mondta az uralkodó. - Megtiltom.
     - Nem bírom megállni ásítás nélkül - felelte a kis herceg zavartan. - Nagy utat tettem meg, és nem aludtam...
     - Akkor megparancsolom, hogy ásíts - mondta a király. - Hosszú esztendők óta senkit sem láttam ásítani. Az ilyesmi ritka szórakozás nekem. Tessék, ásíts még egyet! Parancsolom.
     - Csakhogy ettől lámpalázas lettem. Nem megy... - felelte a kis herceg, és elpirult.
     - Hm... hm... - tűnődött a király. - Hát akkor... megparancsolom, hogy hol ásíts, hol meg...
     Dünnyögött valamit, szemlátomást feszengve.
     Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tűrt: abszolút uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos is volt, értelmes parancsokat osztogatott.
     "Ha egy generálisnak megparancsolnám - mondogatta -, hogy változzék tengeri madárrá, és a generális nem engedelmeskednék: ebben nem ő lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta."
     - Leülhetek? - kérdezte a kis herceg félénken.
     - Parancsolom, hogy ülj le - felelte a király, és méltóságteljesen odébb húzta egy kicsit a hermelin palástja szegélyét.
     A kis herceg elcsodálkozott: a bolygó egészen parányi volt. Vajon min uralkodik akkor a király?
     - Fölség - mondta -, engedelmet kérek, de kérdeznék fölségedtől valamit...
     - Parancsolom, hogy kérdezz tőlem valamit - mondta sietve a király.
     - Fölséged... min uralkodik?
     - Mindenen - válaszolta mérhetetlen egyszerűséggel a király.
     - Mindenen?
     A király futó kis mozdulattal végigmutatott a bolygóján meg a többi bolygón meg a csillagokon.
     - Ezen mind? - kérdezte a kis herceg.
     - Ezen mind - felelte a király.
     Mert nemcsak abszolút uralkodó volt, hanem egyetemes is.
     - És a csillagok engedelmeskednek fölségednek?
     - Természetesen - mondta a király. - Azon nyomban. Semmi fegyelmezetlenséget nem tűrök.
     A kis herceg elámult ekkora nagy hatalmon. Ha neki ilyen hatalma lenne, napjában nem negyvennégy naplementét láthatna, hanem hetvenkettőt, sőt százat vagy akár kétszázat is, és még csak odébb se kellene húznia a székét! S mivel egy kicsit szomorú volt, mert eszébe jutott az elhagyott bolygócskája, olyannyira nekibátorodott, hogy egy kegyet merészelt kérni a királytól:
     - Úgy szeretnék naplementét látni... Örvendeztessen meg fölséged. Parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjék le...
     - Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?
     - Fölséged! - jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.
     - Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.
     - Akkor mi lesz a naplementémmel? - firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.
     - Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.
     - És az mikor lesz? - tudakolta a kis herceg.
     - Hm... hm... - felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. - Hm... hm... mikor lesz... mikor lesz... ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.
     A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.
     - Nincs itt semmi dolgom többet - mondta a királynak. - Megyek tovább.
     - Ne menj! - mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. - Ne menj el, megteszlek miniszternek.
     - Milyen miniszternek?
     - Hát... igazságügyinek!
     - De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!
     - Sosem lehet tudni - felelte a király. - Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.
     - Ó, hiszen már láttam! - mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. - Ott sincs senki.
     - Hát akkor ítélkezzél saját magadon - mondta a király. - Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
     - De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött - jegyezte meg a kis herceg. - Ahhoz nem kell itt laknom.
     - Hm... hm... - mondta a király. - Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.
     - Nem szeretem a halálos ítéleteket - mondta a kis herceg -, és minden bizonnyal elmegyek.
     - Ne! - mondta a király.
     A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:
     - Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek...
     A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.
     - Kinevezlek nagykövetemnek! - kiáltott utána sietve a király.
     Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.
     "Hát bizony furcsák a fölnőttek" - gondolta útközben a kis herceg. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.