Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25. A kút

2010.04.11

25. A kút


      - Az emberek - mondta a kis herceg - gyorsvonatokon zötykölődnek, de már nem tudják, mit keresnek. Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe...
     Aztán még hozzátette:
     - Nem éri meg...
     A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
     Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
     - Nem furcsa? - mondta a kis herceg. - Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
     Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.

     - Hallod? - mondta a kis herceg. - Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
     Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
     - Hagyd, majd én - mondtam. - Neked ez túl nehéz.
     Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
     - Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
     Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
     Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
     - Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
     - Nem találják meg - mondtam.
     - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
     - Minden bizonnyal - feleltem.
     - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
     Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem. Miért is ért utol aztán a szenvedés...
     - Meg kell tartanod, amit ígértél - mondta szelíden a kis herceg, és már újra ott ült mellettem.
     - Mit ígértem?
     - Tudod... szájkosarat a bárányomnak... hiszen felelős vagyok a virágomért!
     Előszedtem a zsebemből a rajzaimat. A kis herceg rájuk pillantott, és elnevette magát.
     - Ó, a majomkenyérfáid! - mondta. - Mint a káposztafejek...
     - Ugyan!
     Pedig olyan büszke voltam a majomkenyérfáimra!
     - A rókád meg... a fülei... inkább mintha szarvak volnának... meg aztán túl nagyok is!
     És megint nevetett.
     - Igazságtalan vagy, barátocskám; megmondtam, hogy nem tudok egyebet rajzolni, mint nyitott meg csukott óriáskígyót.
     - Semmi hiba - mondta. - A gyerekek megértik.
     Rajzoltam hát egy szájkosarat. És elszorult a szívem, ahogy átnyújtottam neki.
     - Neked valami titkos terved van...
     Nem felelt. Azt mondta:
     - Tudod... holnap lesz egy éve, hogy a Földre estem...
     Majd némi szünet után:
     - Egészen közel ide...
     Elpirult.
     S engem, magam sem tudom, miért, elfogott valami sötét szomorúság. Egyszerre fölötlött bennem egy kérdés:
     - Akkor hát egy hete reggel, amikor megismertelek, nem csak úgy véletlenül kószáltál itt, egyszál-egyedül, ezer mérföldnyire minden lakott helytől? Oda akartál visszamenni, ahová leestél?
     A kis herceg újra elpirult.
     Én pedig habozva hozzátettem:
     - Csak nem az évforduló miatt?
     A kis herceg még jobban elpirult. Felelni nem felelt a kérdéseimre; de ha valaki elpirul, az ugye azt jelenti, hogy "igen".
     - Ó - mondtam neki -, attól félek...
     Azt felelte:
     - Neked most dolgoznod kell. Vissza kell menned a gépedhez. Itt várlak majd, gyere vissza holnap este...
     Én azonban nyugtalan maradtam. Eszembe jutott a róka. Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele... 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.