Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A cukorrépa meg a zöld disznó

2010.04.25

A cukorrépa meg a zöld disznó

   Egy este Mazsola már az ágyban feküdt, tisztára mosdatva, fényesre kefélt körmökkel, Manócska pedig zsákot foltozott a tűzhely mellett. Csend volt, csak a víz zümmögött a fazékban.

   Úgy látszik, elaludt... - gondolta Manócska, és ettől a gondolattól kellemes, nyugodt érzése támadt. Most hát háborítatlanul varrogathat, nem kell minduntalan abbahagynia a munkát, hogy Mazsolának vizet vigyen, zsebkendőt adjon, odategye mellé a csutkababát, azután két perc múlva elvigye a csutkababát, mert belezizeg Mazsola fülébe.

   Egyszer csak Mazsola megszólalt, és sárgarépát kért.

   Manócska emlékezett rá, hogy Mazsola nyolc káposztás lángost kebelezett be vacsorára, úgy vélte hát, hogy nem lehet éhes, és a sárgarépa biztosan csak unalmában jutott eszébe. Éppen ezért azt mondta?

   - Mára eleget ettél, Mazsola, aludj csak el szépen!

   - De igazán, Manócska! - ült fel Mazsola az ágyban. - Hát nem te mondod mindig, hogy télen sok sárgarépát kell enni, mert a vitaminok megvédenek bennünket a ferőző betegségektől? És nem te mondogattad azt is, hogy a nyers répa rágcsálása jót tesz a fogaknak?

   - Ez való igaz! - ismerte el Manócska. - Úgy emlékszem azonban, hogy ma már elrágcsáltál annyi sárgarépát, amennyire egy növésben levő kismalacnak szüksége van.

   - Minél többet rágcsálok, annál egészségesebb leszek! - jelentette ki Mazsola.

   Manócska elismeréssel nézett rá.

   - Ez valóban megingathatatlan érv. Éppen ezért nem bánom, ha fölkelsz és keresel magadnak a ládában egy jó dundi sárgarépát. Csak tisztítsd meg, mielőtt hozzálátnál!

   Mazsola tágra nyitotta a szemét. Még hogy ő kiszálljon a jó meleg ágyból? És saját kezűleg tisztítsa meg a répát? Azt már nem! Akkor inkább elalszik.

   El is aludt. Álmában turkált, és talált egy nagy cukorrépát.

   A kellemes álom hatására másnap elkéredzkedett egy kicsit turkálni. Édes répát találni a földben - ez igazi malacboldogság!

   Akkortájt már fagyott, és a föld kemény volt, akár a kő. Nem ment a turkálás, sehogyan sem ment. Mazsola elkedvetlenedett, és haza akart menni.

   Ám akkor, mintha csak a földből nőtt volna ki, ott termett Egérke, Mezeiék legkisebb lánya.

   - Mit csinálsz, Mazsola? - kérdezte cérnavékony hangon.

   - Turkálok! - válaszolt Mazsola, és orrával odébb lökött egy fagyos göröngyöt.

   - Ó, bizony, tud is egy ilyen kismalac a fagyos földben turkálni! - cincogott Egérke. - A nagy disznók, azok igen! Egyszer láttam egy vén vaddisznót, akkora gödröket túrt, hogy belefért volna a házatok.

   - Az is valami? - röffent rá Mazsola fitymálóan. - Én még nagyobb gödröket túrok, tudd meg! És akkora cukorrépákat túrok ki a földből, hogy tavaszig sem bírnád megenni!

   Egérke roppant izgatott lett:

   - Túrjál ki egy olyan nagy cukorrépát! Most, itt, rögtön! Kell nekem egy olyan nagy cukorrépa!

   Mazsola zavarban volt. Röstellte megvallani, hogy a fagyos földdel nem bír; nekiállt hát turkálni, de bizony a kemény rögök nem engedtek. Turkált, turkált, egyszer csak Egérke azt mondta:

   - Nini, vérzik az orrod!

   Mazsola ijedtében tüstént abbahagyta a turkálást. Egérke gúnyosan cincogta:

   - Látod, nem is tudsz fagyos földben turkálni, hihi!

   Azzal elszaladt, de még messziről is lehetett a nevetését hallani. Mazsola sírva ment haza.

   - Vérzik az orrom, Manócska, ui, ui! - visította torkaszakadtából. - Kötözd be Mazsola orrát, kötözd be hamar, ui, ui!

   Manócska lemosta Mazsola orráról a földet, és megállapította, hogy már nem is vérzik. Igen ám, de Mazsola ragaszkodott hozzá, hogy kössék be az orrát. A békesség kedvéért Manócska be is kötötte.

   Akkor meg kiderült: Mazsola így nem tud vacsorázni. Levették hát a kötést, Mazsola azonban annyira sajnálta az orrát, hogy mindenáron ápolni akarta.

   - Fektess le, Manócska! - nyöszörögte elhaló hangon.

   - De hiszen még nem is vacsoráztál!

   - Hadd vacsorázzam ma az ágyban!

   - Még mit nem, ekkora felfordulást egy malacorr miatt! - zsémbelt Manócska. - Ülj csak az asztalhoz, és egyél!

   Az asztalon hagymás zsírral leöntött köleskása gőzölgött. Mazsola máskor meg akarta volna az egész tálat enni. Most azonban szótlanul ült a helyén, és türelmesen várt, míg Manócska tálalt neki.

   "Csak nem beteg ez a Mazsola? - nézett rá Manócska fürkészően. - Semmi sérülés nem látszik az orrocskáján. De hát akkor mi érhette?"

   Vacsora után Mazsola azonnal ágyba kívánkozott. Manócska ettől már komolyan megijedt.

   "Talán lázas?" - tapogatta Mazsola homlokát. Mazsola azonban nem volt lázas, csak szomorú.

   - Bántott valaki? - kérdezte Manócska.

   - Nem, senki - válaszolt Mazsola -, de úgy szeretném, ha mesélnél!

   - Miről?

   - A zöld disznóról! - csillant fel Mazsola szeme. Nagyon szerette, ha a zöld disznóról mesélnek neki. Így hát Manócska letelepedett a szalmaágy szélére, és mesélni kezdett:

   - Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg-öreg anyóka, aki már nem bírta a kapát, s ezért a kertjében mindent fölvert a gaz. Ha a töpörödött kis anyóka a kertbe ment, ki sem látszott a magasra nőtt paréj, madársóska, bürök, csalán, vadrepce meg ökörfarkkóró közül.

   "Ó, bárcsak volna egy kismalacom! - sóhajtozott szegény anyóka. - Az, tudom, kitúrná a kertből a gazt, és még ásnom sem kellene, mindjárt elvethetném a babot, a sóskát meg... meg...

   - Meg? - kérdezte Mazsola hirtelen támadt érdeklődéssel. - Még mit vethetne el?

   Manócska eredetileg sárgarépát akart mondani, eszébe jutott azonban, hogy akkor Mazsola rögtön sárgarépát fog kérni. Ezért inkább azt mondta:

   - Meg cseresznyepaprikát.

   Mazsola ugyanis nem szerette a csípős cseresznyepaprikát. Manócska zavartalanul mesélhetett tovább:

   - Egyszer a sok gyom között, hogyan, hogyan nem, tök is termett a kertben. Mikor anyóka meglátta, összecsapta örömében a kezét.

   "Micsoda szép, dundi tök! Akár egy kis zöld malac! Lám, még kunkori farkincája is van. Hogy miért nincs nekem egy kismalacom, azt sem bánnám, ha ilyen zöld volna, mint ez a tök!"

   Hát uramfia, másnap reggel, ahogy kinéz az ablakon, mit lát: valóságos zöld malac turkál a kertben, kunkori farkú kis zöld disznó.

   Ez volt ám aztán a nagy öröm! A zöld disznócska mind kitúrta a kertből a haszontalan gyomokat, és a jó, porhanyós földbe az anyóka ültethetett babot, sóskát... ejnye, meg még mit is?

   - Cseresznyepaprikát! - motyogta Mazsola, aki máskor mindig el szokott aludni a mese végére. Manócska meg is kérdezte tőle:

   - Mi az, Mazsola? Nem vagy még álmos?

   - Álmos vagyok, csak gondolkozom - válaszolt Mazsola.

   A meglepő válasz hallatára Manócska nagyot nézett.

   - Gondolkozol?

   - Igen. Azon gondolkozom, hogy Egérke kiállhatatlan, szemtelen, nagyszájú, és soha többé nem fogok játszani vele.

   - Ejha! Aztán miért?

   - Mert azt kiabálta, hogy nem tudok fagyos földben turkálni.

   - Hát tudsz?

   - Hát nem. De azt mondtam, hogy tudok.

   - Ahá! Szóval hencegtél!

   Mazsola erre nem szólt semmit. Rövid gondolkozás után eltűnt a takaró alatt. Manócska eligazgatta a takarót, és már tudta, hogy nem az orra miatt volt Mazsola egész teste olyan kifordított, hanem azért, mert szégyenében maradt a hencegésével.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.