Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A farkasok

2010.04.25

A farkasok

   Egyik nap olyan jeges szél fújt, hogy Fülöpke, akit sóért küldtek a Futrinka utcába, hazafelé majd megfagyott útközben, s betért kicsit melegedni a tökházba. Manócska mindjárt odaültette a tűzhely mellé, s forró csipkebogyóteával kínálta meg.

   - Hát ez bizony jólesik! - mondta Fülöpke hálásan. - Csudára meggémberedett a fülem ebben a vad szélben.

   - Jobb is az ilyen szelet bentről hallgatni! - bólogatott Manócska. - Ámbár az igazat megvallva, nem szeretem, mikor így dudál és bömböl a kéményben.

   - Én szeretem! - kiáltott Mazsola. - Olyan, mintha farkas szorult volna a kéménybe, s az vonítana.

   A farkas említésére Fülöpke megborzongott. Hát még mikor Mazsola unszolni kezdte Manócskát, hogy farkasokról meséljen!

   Manócska - nemhiába volt világéletében a madárijesztők barátja - sok ilyen mesét tudott. Mesélt a szürke farkasról, amelyik mindig csattogtatja a fogát, mesélt a farkaskölykökről, amelyek éjszakánként körben ülve vonítanak a holdra, azután mesélt a nagy, fekete farkasról, amelyiknek úgy világít a szeme, mint a zöld fényű villanylámpa. Mazsola mély érdeklődéssel hallgatta mindezt egészen sötétedésig. Fülöpkét szegényt úgy elfogta közben a félsz, hogy mikor vége szakadt a mesének, röstellkedve bevallotta: ő bizony nem mer egyedül hazaindulni.

   - Gyáva nyúl! - röfögött Mazsola. - Fél a sötétben!

   - Mi tagadás, félek - ismerte be Fülöpke. - Egész úton azt képzelném, hogy nyomomban jár a zöld szemű farkas.

   - No, majd én hazakísérlek! - mondta Mazsola nagylelkűen. - Gyere, menjünk!

   El is mentek szépen, kézen fogva. Fél óra múlva Mazsola jókedvűen tért vissza.

   - Versenyt futottunk Fülöpkével! - újságolta. - Hazafelé is futottam, mert azt játszottam, hogy farkast kergetek.

   - No, akkor most fújd ki magadat! - mondta neki Manócska. - Elfáradhattál ennyi futkosástól.

   Nem, Mazsola nem érzett fáradtságot, csak éhséget. Megevett egy tál lekváros gombócot, azután nekiállt játszani. Előkotorta a sutból Manócska kimustrált esernyőjét, azzal ugrált körbe-körbe a szobában, s fújta a régi malacnótát:

 

Hogyha én ezt tudtam volna,

Köpönyeget hoztam volna,

Ui, ui, röf-röf-röf!

 

   A nagy játékban véletlenül levert egy bögrét az esernyővel. A bögre eltörött. Mazsola nagyon megijedt.

   - Nem tehetek róla, Manócska! Nem akartam! Igazán nem akartam!

   - Tudom - mondta Manócska. - Azért nem is szidlak meg érte, csak arra kérlek, seperd össze a cserepeket.

   Míg Mazsola ezzel foglalkozott, megbeszélték, hogy a bögre amúgy is már csorba és repedt volt, nem nagy kár érte. Mazsola tökéletesen megvigasztalódott, fogta az ócska esernyőt, és folytatta az ugrabugrálást.

   - Talán játszhatnál már valami csöndesebbet is, Mazsola! - szólt rá Manócska. - Ami bögrénk maradt, az már se nem repedt, se nem csorba.

   - De hát Manócska - védekezett Mazsola -, nem te mondogatod mindig, hogy a kismalacoknak szükségük van a mozgásra? Attól nőnek, attól izmosodnak.

   - Nekem úgy rémlik, hogy ma már éppen eleget mozogtál - mondta Manócska. - Ha csak azt számítom, hogy elnyargaltál Fülöpkéékig meg vissza...

   Mazsola kijelentette, hogy az neki meg se kottyant, és tovább masírozott parpírcsákóval a fején, hányta a bukfenceket fáradhatatlanul. Hanem mikor este a manó szólt neki, hogy burkolózzék be a nagykendőbe, s hozzon egy nyaláb rőzsét a ház mögül, egyszerre roppant fáradtnak érezte magát.    Elnyúlt a szalmaágyon, és pihegett.

   - Siess a rőzsével, Mazsola! - nógatta a manó. - Mindjárt kialszik a tűz!

   Mazsola mélyet sóhajtott:

   - Úgy elfáradtam! Mozdulni sem bírok!

   - Ez fölöttébb érdekes! - csóválta Manócska a fejét. - Ha nem szóltam volna a rőzse végett, akkor még most is vígan bukfenceznél, meg tótágast állnál.

   Mazsola belátta, hogy fáradtságra aligha hivatkozhat. Törte a fejét, hogyan húzhatná ki magát a rőzsehordás alól. Egyszer csak kitalált valami egészen nagyszerűt:

   - Manócska, félek kimenni a sötétbe! Hátha megesznek a farkasok!

   Manócska felkacagott:

   - No, ez aztán különös! Hát az előbb, mikor Fülöpkét kísérted haza, nem féltél?

   - Akkor nem! - mondta Mazsola zavartan. - De most sötétebb van. És most biztosan vannak már farkasok a ház körül. Te is tudod, Manócska, hogy nagy hidegben ki szoktak jönni az erdőből a síkságra. És most nagy hideg van. Az ablak is csupa jégvirág!

   - Bizony, hideg van - bólintott Manócska. - Éppen azért volna jó a tűzre tenni. De hát ha annyira félsz a farkasoktól, ne menj rőzséért, legfeljebb ma már nem fő meg a cékla.

   A tűzhelyen ugyanis jókora fazékban ott párolódott Mazsola kedvenc csemegéje, a céklarépa. És hogy az ma már nem főne meg? Ohó, erre a döbbenetes gondolatra Mazsola majd kidöntötte az ajtót, úgy szaladt rőzséért. Egész kazalnyit hozott be, jól megrakta a tüzet, s miután a cékla puhára főtt, nekiállt hámozni. Manócskának nem kellett abbahagynia a varrogatást, mert Mazsola fölszeletelte, megsózta, megcukrozta a céklát, még tormát is vagdosott hozzá. Mert Mazsola olyan volt: ha egyszer már túltette magát a lustaságon, szívesen segített Manócskának. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

bp

(XD, 2012.12.12 16:51)

egyszerrrrrrrrrrrrr voooooolllllllllllllllllllllllllttttttttttt holnis ne smis volna holmaz kapolokoalu macsokoklokkoliji saasdabdsasaAS
sadsadsnéni bácsi

bp

(XD, 2012.12.12 16:51)

egyszerrrrrrrrrrrrr voooooolllllllllllllllllllllllllttttttttttt holnis ne smis volna holmaz kapolokoalu macsokoklokkoliji saasdabdsasaAS
sadsadsnéni bácsi