Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ehető ház

2010.04.25

Az ehető ház

   A Futrinka utca végén, szinte már a mezőn, ócska, molyette kalap hevert. Ez alatt a kalap alatt tanyázott Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja.

   Régebben a kalap is egy madárijesztő fején díszelgett, de amióta Manófalvi Manó megörökölte, és házszámtáblát szerelt rá, ház lett belőle.

   Sajnos, október végén, egy este a szél elfújta a kalapot házszámtáblástól, és Manófalvi Manó födél nélkül maradt.

   Más lakás után kellett néznie.

   Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét.

   - Ez megteszi! - vélekedett a manó. - Korántsem lesz olyan meleg, mint a kalap, de legalább nem fújhatja el egykönnyen a szél.

   Fakéregből ajtót, ablakot mesterkedett a tökre, ablaküveg is került egy törött palack cserepeiből. Tűzhelyet agyagból tapasztott, s egy rozsdás cső lett a kémény.

   Az agyagból tapasztott tűzhely - ha jól megtömték kukoricacsutkával - csak úgy ontotta a meleget.>

   "Már nem is bánom, hogy a kalap elröpült a fejem fölül - gondolta Manófalvi Manó a tűz mellett üldögélve. - Ez a tökház jóval melegebb lakásnak ígérkezik."

   Egy baj volt csupán: a tökházat mindenki meg akarta enni, aki csak arra járt vagy repült. Manófalvi Manónak unos-untalan fel kellett tápászkodnia a jó meleg kuckóból, hogy a varjakat, pockokat, nyulakat elriogassa.

   - Nem látjátok, hogy ebben a tökben laknak? - kiabálta mérgesen, lúdtollseprűjével hadonászva. - Ez nem megennivaló!

   Lámpagyújtás után nemigen háborgatták, mert a tökházikó ablaka messzire világított, s még a legvaksibb vén varjúnak is feltűnt, hogy amiben lámpa ég, az nem ehető. Manófalvi Manó ilyenkor nyugodtan nekiülhetett újságot olvasni.

   Egy este épp a híreknél tartott ("...leugrott a mozgó kerékpárosról, és megütötte magát Bolha Barnabás szalmafalvi lakos..."), amikor kintről csámcsogást hallott.

   Ugyan ki csámcsoghat odakint? Manófalvi Manó el sem tudta képzelni. Mikor azonban a tökházikó falán lyuk keletkezett, s a csámcsogást már úgyszólván a szobában lehetett hallani, Manófalvi Manó rádöbbent, hogy valaki - lámpavilág ide, lámpavilág oda - megint belerágott a tökbe. Felkapta a seprűt, és kirohant.

   Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Manófalvi Manó még soha életében nem látott ilyen hitvány kis malacot. Nem is teketóriázott vele sokat: egyszerűen odébb söpörte.

   A kismalac gurult, és torkaszakadtából visított:

   - Ui, ui, ui!

   - Majd adok én neked másnak a házát bekebelezni! - fenyegette Manófalvi Manó a seprűjével.

   A malacka bánatosan nyöszörgött:

   - Éhes vagyok! Már órák óta nem ettem!

   - Akkor sem kell fölfalni a házamat! Különben is adhatok neked kukoricalepényt. Tessék, kerülj beljebb!

   Kukoricalepény! Édes, drága kukoricalepény...

   Fél perc múlva csámcsogástól visszhangzott az egész tökház.

   - Ez aztán ízlik nekem! - mondta a kismalac két harapás között.

   - Ne beszélj teli szájjal! - figyelmeztette a manó. - És főleg ne csámcsogj! Evés közben szíveskedjél csukva tartani a szádat!

   A kismalac szelíd mosollyal nézett rá:

   - Hiszen úgy nem lehet enni!

   - Dehogynem! - biztatta a manó. - Próbáld csak meg!

   Rövid kísérletezés után a kismalac megállapította, hogy csakugyan lehet csukott szájjal enni. Mire ezt jól begyakorolta, elfogyott az egész tál délről maradt kukoricalepény.

   - Úgy jóllaktam, mint a duda! - dőlt hátra a kismalac szuszogva. - Még el is álmosodtam.

   Manófalvi Manó megsimogatta a feje búbját.

   - Aztán ha hazamégy, otthon is jusson eszedbe, hogy szépen kell enni!

   Erre a kismalac váratlanul sírva fakadt:

   - Ui, ui, ui!

   - Szent Szilvamag! - kiáltott Manófalvi Manó. - Most meg ki bántott?

   - Senki! - szipákolt a kismalac. - Csak eszembe jutott, hogy nekem nincs is hova hazamennem...

   - Ejha! Hát nincs otthonod?

   - Ni... nincs... Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!

   A derék manó szíve megesett a kismalacon. Azt mondta hát neki:

   - Tudod mit, te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgyis mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újságlapot, bizony sokat unatkozom magamban.

   A kismalac hirtelen szólni sem tudott örömében. Orrocskáját beletörölte Manófalvi Manó nadrágszárába, és összevissza röfögött:

   - Manócska, kedves Manócska, de jó, hogy itt maradhatok! Hova is mentem volna, mivé is lettem volna?

   A nagy örvendezés után közös erővel betapasztották a lyukat, amit Mazsola rágott a tökhéjon. Igaz, Mazsola inkább csak nézte, hogyan dolgozik Manócska. Nagyon álmos volt már.

   El is aludt a kályhalyukban.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.