Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valaki fürdene

2010.04.25

Valaki fürdene

   Mazsola ítéletnapig is eltanyázott volna a kályhalyukban, mert ott mindig volt egy kis meleg hamu, Manócska azonban nem tartotta ezt megfelelő hálóhelynek. Ő maga jól megtömött, dundi szalmazsákon aludt, amit nappalra saját gyártmányú kecskeszőr takaróval borított le.

   - Neked is lesz jó kis ágyad, ne félj! - mondta Mazsolának. - Ha eláll az eső, hozunk szalmát a kazlakból.

   Úgy is történt. A nagy petrence szalmából puha ágyacska lett Mazsolának. Mazsola mindjárt bele akart hemperedni úgy, ahogy volt, sáros csülköcskével, hamus orrocskával.

   - Ohó, nem addig ám! - szólt rá Manócska. - Előbb megfürdetlek!

   Mazsola megijedt:

   - Nem szoktam én fürdeni!

   Manócska vállat vonva mondta:

   - Márpedig nekem nem kell piszkos malac!

   Mazsola eltűnt a kályhalyukban. Egyetlen porcikája sem kívánta a vizet. Rég elmúlt a nyár, amikor jólesett útszéli tócsákban hempergőzni! Pedig Manócska már jelentette:

   - Lehet fürdeni!

   - Nem fürdöm! - röfögött Mazsola. - Inkább elmegyek, és keresek magamnak egy disznóólat, ahol nem kell fürdeni, hanem csak belefúrom magamat a szalmába, és kész!

   - Jó, jó, menj! - hagyta rá Manócska.

   Mazsola nem akart hinni a fülének. Egy darabig várt, hátha tartóztatják. Azután mikor belátta, hogy erre hiába vár, kisomfordált az ajtón.

   Odakint hideg volt és szuroksötét. Amerre csak a szem ellátott, sehol egy icurka-picurka fény.

   Bezzeg a tökházban szép világos volt! Az ablakon át látni lehetett, ahogy Manócska árnyéka ide-oda libben a falon.

   Mazsola felágaskodott, és orrát az ablaküveghez nyomta. Szerette volna, ha így látják őt, amint a kinti hidegből vágyakozva les be a meleg szobába. Manócska azonban a tüzet piszkálta, és még véletlenül sem fordult volna az ablak felé.

   Akkor Mazsola köhögött. Nem volt ez igazi köhögés, csak műköhögés, hogy Manócska megijedjen, és azt gondolja magában: "Még utóbb megfázik ez a szerencsétlen kismalac, és tüdőgyulladást kap itt nekem!"

   Sajnos, nem lehetett tudni, hogy Manócska mit gondol magában, mit nem; az azonban kihallatszott, hogy vígan fütyörész.

   Mazsola hangulata percről percre romlott. Már egészen közel állt a síráshoz. Lekuporodott a fal tövében, és nagyon szerette volna, ha nem mondja azt a dolgot a disznóóllal kapcsolatban.

   Egyszerre csak nyílt az ajtó, és Manócska sétált ki saját készítésű cirokseprűjével.

   - Jé! - kiáltott csodálkozva, amikor észrevette Mazsolát. - Hát te még itt vagy?

   - Itt! - rebegte Mazsola, azután várta a következő kérdést, hogy nem fázik-e, nem akar-e bemenni vagy ehhez hasonlót. Manócska azonban nem kérdezett semmit, hanem nekiállt, hogy elsöpörje az ajtó előtt összegyűlt esővizet.

   - Szinte jólesik a hideg levegő! - mondta seprés közben. - Odabent már olyan meleg van, alig lehet kibírni!

   "Én kibírnám!" - gondolta Mazsola, és közelebb húzódott a nyitott ajtóhoz, amelyen keresztül fény és meleg áradt ki a szobából. Később megkérdezte:

   - Manócska! Nem hűl ki?

   - A szoba? Dehogy hűl! A tűzhely ontja a meleget.

   - De a víz... a víz sem hűl ki?

   - A fürdővíz? Nem, az sem hűl ki - tájékoztatta Manócska Mazsolát. - Ha valaki meg akarna fürdeni benne, hát épp most volna a legjobb.

   Mazsola hallgatott, hallgatott, azután mikor már a foga is vacogott a hidegtől, megszólalt:

   - Tudok valakit, aki meg akarna fürdeni.

   - Ne mondd! - csodálkozott Manócska. - És hol az a valaki? Itt a közelben?

   Mazsola behúzta a nyakát.

   - Itt... egészen közel...

   - Érdekes! - mondta Manócska, miután jobbra-balra tekintgetett. - Nem látok itt egy lelket sem rajtad kívül.

   - Hát nincs is - röfögta Mazsola.

   - De hiszen most mondtad, hogy van itt valaki, aki szívesen megfürdene.

   - Hát van, hát van - mondta röstelkedve Mazsola, és odasettenkedett Manócskához, hogy megint annak nadrágszárába törölje az orrát. Szerencsére Manócska már ismerte ezt a mozdulatot, és egy zsebkendővel ügyesen ki is tudta védeni.

   - Csak nem rólad van szó? - kérdezte Mazsolától orrtörlés közben.

   - De igen - vallotta be Mazsola.

   Manócska nagyon megörült:

   - Lám, ez nagyszerű! Gyerünk hamar, mielőtt még kihűlne a víz!

   Mazsola úgy szaladt be a szobába, mintha farkasok álltak volna a ház körül. Nagy csodálkozására a fürdővíz már a dézsában gőzölgött.

   - Manócska, te tudtad, hogy itt ma valaki fürdeni fog? - kérdezte később, mikor már nyakig ült a jó meleg vízben.

   - Sejtettem - válaszolta a manó, és jól beszappanozta Mazsola feje búbját.

   Mazsola visított, hogy csípi a szemét a szappan. Később meg azért visított, mert nem akart kiszállni a jó meleg vízből.

   - Még fürödjünk! Még fürödjünk! - sivalkodott torkaszakadtából.

   - Mára elég volt! - csitította Manócska. - Különben is már annyi vizet kipancsoltál, hogy úszik a szoba.

   Szárazra dörgölte Mazsolát, lefektette a zizegő szalmaágyikóba, azután nekilátott, hogy feltörölje a kipancsolt vizet.

   - Máskor nem csinálok olyan nagy pancsot, Manócska, meglátod! - fogadkozott Mazsola. De bizony másnap, mikor a dézsában ült, megint csak elkezdett lubickolni, fickándozni, víz alá merülni, bugyborékolni, fröcskölni, és Manócskának megint jó csomó kilötykölt vizet kellett feltörölnie. És éppen akkor állított be a varjú, aki Manócskát még a Futrinka utcából ismerte.

   - Mi volt itt? Tengeri csata? - károgta elképedve.

   - Ó, semmi, csak Mazsola tisztálkodott - magyarázta Manócska. - Tudod, Varjú barátom, hogy a kismalacok szeretnek pancsolni.

   A tisztára mosdatott Mazsola már régen aludt, mikor a varjú és Manócska még mindig róla beszélgettek.

   - Nagy gond a házban egy ilyen kismalac - vélte a varjú. - Nem is mindenki vállalná.

   Manócska erre mindössze annyit mondott:

   - Persze az egyedüllét legalább olyan gond. És így mégiscsak vígabban telik az idő... 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kecskemét

(Gyöngyi, 2010.11.14 23:18)

Nagyon köszönöm a Mazsola meséket, régen találkoztam velük, s most ismét eszembe juttattad. A gyerekeimnek is előveszem újra.