Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lavina

2010.04.24

A lavina

 

Magasan fenn a Svájci Alpokban pásztorfiú ül, ás furulyázik. Körülötte nyája ropogtatja a dús füvet. Milyen pompás a természet. . . távolban a gleccser az „örök” hóval borítva,

Vándor közeleg a keskeny ösvényen, egy kiránduló.

— Na Fiam, hogy hívnak?

— Henriknek.

—Hány éves vagy?

—Tíz.

—Jól Van, Henrik, szólíts engem nyugodtan János bácsinak. Mondd csak, mit csinálsz itt tulajdonképpen?

Vakációnk van, és apám juhait Őrzöm.

Szép, tehát fiatal pásztor vagy. De hallottál-e már valaha a Jó Pásztorról?

. — Nem, — ki az?

— Ő az Űr Jézus. Ő Isten, de lejött a mennyből a földre, hogy mint ember, meghaljon a kereszten. De most újra él, és Ő a Jó Pásztor. Juhait Ő hazavezeti az atyai házba, azaz a mennyországba. Nincs szebb annál, mint Őt megismerni. Még jobban gondoskodik rólad, mint te a juhaidról!

— Engem is be tud vezetni az Atya házába?

— Igen, de előbb valami kell, hogy történjen. Tettél már valaha valami rosszat, Henrik?

— Igen, ezen a héten elég neveletlenül viselkedtem.

Akkor előbb meg kell kérned Őt, hogy ezt is, és a többi rosszat is, amit tettél valaha, bocsássa meg. Ha imádkozol, és mindent elmondasz becsületesen, akkor megbocsát neked, hiszen azért halt meg, hogy bűneid elvegye. Azért szenvedett a kereszten, hogy fizessen bűneinkért.

Henrik megkérdezte, imádkozhat-e ott mindjárt. Megható volt, hogy mindent azonnal megértett. Teljes szívéből meg akarta ismerni az Úr Jézust. Ott a hegyen letérdelt a fűbe ás gyermeki egyszerűséggel röviden imádkozott. Az ima szívből jött, és az ilyen imádságnak örül az Úr Jézus.

János bácsi is boldog volt, mert érezte, hogy ez a gyerek, noha kicsi volt, teljesen rábízta magát a Megváltóra. — És most megtanítalak egy mondásra a Bibliából. Rövid, mindössze ennyi az egész: Az Úr az én Pász torom. Jól meg lehet jegyezni, mert csak öt szóból áll, minden ujjadra egy szó jut. Tedd csak fel a kezedet! Öt ujjad van, ugye?

Most fogd hüvelykujjadat a másik kezedbe;  AZ

most a mutatóujjadat:                                    ÚR

most a középső ujjadat:                                 AZ

azután a gyűrűsujjadat:                                  ÉN

végül a kisujjadat:                                  PÁSZTOROM.

Látod Henrik, öt szó. És mindenki, aki azt teszi, amit te most tettél, tehát megvallja bűneit, és hisz az Úrban, az elmondhatja:

AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM.

A pásztor /nem egy pásztor /, mert egyedül csak Ő a Jó Pásztor.

Úr és Mester, és Mindenható.

Az Ő, és az is marad mindörökké.

ÉN is a juhai közé tartozom.

PÁSZTOROM, aki gondoskodik rólam és szeret engem.

Különösképpen azonban arra figyelj, hogy az ÉN Pásztorom, hiszen a tiéd Ő, és ezért mondhatod azt.

— Nézd csak, János bácsi, ha elmondom ezt a mondást, és közben sorban megfogom az ujjaimat, akkor a negyedik ujjamat különösen erősen szorítom meg, — hiszen Ó az ÉN Pásztorom, és én oly boldog vagyok!

János bácsi még néhányszor eljött a hegyi rétre, hogy Henriket meglátogassa. Néhány hét múlva azonban szabadsága lejárt, és Henriknek is iskolába kellett mennie.

 

Megjött a tél, és az olykor veszedelmet hoz a Svájci falvakra, különösen a lavinák miatt. A lavina nagy tömeg hó, amely a hegyek magaslatáról elindul ás lezúdul a völgybe. Olykor egész házakat szétrombol, és embereket is elpusztít.

Mikor egy napon Henrik hazajött az iskolából, az apja türelmetlenül várt rá és szomorú arccal mondta: „Henrik, anya beteg. Az orvos receptet írt fel, és az orvosságot azonnal el kell hozni. Tudsz azonnal indulni? Egy óra múlva itt lehetsz akkor. Én anya mellett maradok.”

Henrik engedelmesen futott a szomszéd faluba, a patikába. Mihelyt megkapta a gyógyszert, azonnal hazaindult. Már sötétedni kezdett, amikor a baj megtörtént. Hirtelen zúgást hallott, mint valami zivatar zúgását: lavina volt. Gyorsan menekülni! De már késő volt.

A lavina utolérte, átzúdult rajta, és nagy hóheggyel takarta be.

Az apa közben egyre nyugtalanabb lett. A faluban is hallatszott a zúgás. Talán embereket is eltemetett? És hol van Henrik? Telefonáltak a gyógyszertárba, ott azonban azt mondták, hogy Henrik már járt ott és hazafelé indult. Mit tegyenek? A falubeliek elindultak, hogy megkeressék. Órák hosszat ásták a havat, a bizonytalanságtól gyötörten. Megtalálják? Él még? Végül rábukkantak — hideg volt, halott. Borzalmas fájdalom a szülőknek. De nézd csak a kezét. Az egyik ujját szorosan markolja a másik kezével, mégpedig a negyedik ujját.

Az apa rögtön megértette, mit jelent, hiszen Henrik elmesélte szüleinek, hogy megtért, és az Úr Jézus az ö Megváltója és Pásztora. Azt is elmondta, mire tanította János bácsi. Az apa lelki szemeivel szinte látta, amint jön a lavina, Henrik érzi, hogy nem tud menekülni, meg kell halnia, és akkor Barátjához, az Úr Jézushoz fordult, abban a bizonyosságban, hogy most sem hagyja el. Az ÉN Pásztorom — gondolta Henrik, és erősen megragadta negyedik ujját. Így találták meg.

De a szülei is tudták: „Henrik meghalt ugyan, de ha el is temették, — ő ott van a mennyben az Úr Jézusnál.” Nagyon Fájt, hogy elvesztették kedves fiúkat; de vigasztalódtak abban a tudatban: ha majd az Üdvözítő Újra eljön, feltámad a teste is.

Gondoljatok a negyedik ujjatokra, és mondjátok: az Úr az ÉN Pásztorom!

  Az  én pásztorom c.könyvből

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.